László Tamás vagyok. 2004-ben kezdtem el csikungozni, 2007-ben végeztem a 4. szintet és lettem személyes tanítvány. Csikung tanárrá 2017-ben váltam. Az elmúlt tíz évben azért nem éreztem ennek szükségét mivel egyrészt saját magam fejlesztésén dolgoztam, másrészt a meglévő Csung Jüan Csikung tanárok közötti viták, feszültségek, miatt távol szerettem volna maradni ettől a „csatatértől”.
Végül több személy véleménye győzött meg arról, hogy csikung tanárrá kell válnom. A mostani tanári összejövetel olyan lehetőséget ad, amely mellett nem tudok, és nem mehetek el szó nélkül, anélkül, hogy gondolataimat meg ne osszam.
Úgy érzem, és úgy gondolom, hogy a Magyarországon a Csung Jüan Csikungban sokkal több lehetőség van, mint amennyit most ki tudunk használni. Az a tény, hogy jelenleg sincs egy egyértelmű országos összefogás a tanárok között eredményezi azt a helyzetet, hogy:
- a Csung Jüan Csikungot kevesen ismerik és a csikung irányzatok között inkább más irányzatokat választanak az emberek
energetikailag sem annyira támogatott
- jelenleg Szlovákia alá vagyunk besorolva
- más országok tisztségviselői nevezik ki a mi tisztségviselőinket, ahelyett, hogy ezt mi tennénk! Ne legyen félreértés! Ez nem személyeskedés és nem a tisztségviselők elleni támadás! Pusztán azt a tényt nehezményezem, hogy mások szólnak be a mi belügyeinkbe. És ezt azért tehetik meg, mert náluk van összefogás, vannak célok, amiért dolgoznak, és ha a céljaik azt kívánják, akkor tesznek érte, úgy ahogy mi nem tettünk eddig. (Gondoljatok csak arra, hogy régebben csikung berkekben arról volt szó, hogy Magyarországon épüljön csikung központ, de sem Kundawell sem Biguan nem itt épült meg. Én ezt úgy értelmezem, hogy mi nem tettünk érte eleget!)
Viszont úgy gondolom, hogy vannak emberek, akik tettek, tennének és vannak, akik szeretnének tenni annak érdekében, hogy ez a helyzet változzon. Éppen ezért látom most a lehetőséget, hogy a Biguan Központ megsegítéséért összehívott tanári megbeszélésem előhozzam ezt a témát.
Úgy gondolom:
- 1) hogy jelenleg a Biguan Központnál fontosabb hogy Magyarországon tanári összefogás legyen, és ne csak a Biguan Központot illetően, hanem a Csung Jüan Csikung minden területét ölelje fel. Ily módon a Biguan Központ és a Mingtang Alapítvány támogatását is a magyar csikung tanárok és személyes tanítványok összefogásának eredményeként létrejött szervezeti forma irányítaná. Noha a Mingtang Alapítvány szempontjából a tisztségviselő adott Fuchs Kriszta személyében, de ő csak ebben a témában kapott felhatalmazást, viszont a mi kezünkben ott a lehetőség, hogy ennél többet is tegyünk saját magunkért és a magyarországi Csung Jüan Csikungért.
- 2) „Ami fenn van, ugyanaz, ami lenn van, és ami lenn van, ugyanaz, mint ami fenn van” – így szól Thoth tanítása. Ha ebből indulok ki, akkor fizikai síkon is meg kell hogy nyilvánuljon a szervezettség, ahhoz hogy lelki meg szellemi síkon is meglegyen, de másképpen is fogalmazhatok. Ha fizikai síkon nincs egység, akkor érzelmeinkben és gondolkodásmódunkban sincs, amit ha csikung nyelvére lefordítok így szólna. Ha fizikai síkon nincs egység, akkor energetikailag és információ tekintetében is másfelé húzunk.
- 3) A mágia törvényei szerint gondolati elementáljaiknak energia kell, hogy fizikai síkon megnyilvánuljanak. Ezt azáltal is elérhetjük, ha döntést hozunk és elkezdünk döntésünknek megfelelően ügyködni, tevékenykedni fizikai síkon. Ezért azt javasolom, hogy hozzunk létre egy bejegyzett egyesületet, amely felölelné a Csung Jüan Csikung tanárokat és személyes tanítványokat. Noha a szövetség, mint működési forma célszerűbb lenne, a törvényi szabályozás miatt nehezebb lenne kivitelezni. Információim szerint a szövetség csak jogi személyeket vehet fel tagként (egyesületek, alapítványok, vagy egyéb vállalkozók), így természetes személyek nem lehetnek tagjai. Ezt a szabályozást a Sporttörvény tartalmazza, amely azt is kimondja, hogy szövetség esetén minimum 10 tagegyesület és bennük minimum 100 tagnak kell lennie, hogy országos sportszövetségként működhessen. Ezért kezdetnek azt javasolom, hogy egyesületet alapítsunk.
- 4) Az egyesület meghatározott működési szabályzattal kell, hogy rendelkezzen. Itt közgyűléseken való részvétellel lehet garantálni, hogy mindenki szavazata számításba kerüljön. Meg lehet határozni a különböző tisztségviselőket titkos szavazással.(Elnökség, elnök, titkár, felügyelő bizottság (FB), FB elnök, Mingtang Alapítvány Képviselő vagy amire még szükségünk van) A Nagymester, a nemzetközi csikung szervezetek felé hivatalosan le tudnánk kommunikálni, hogy Magyarországon megalakult a csikung tanárok és személyes tanítványok egyesülete, és hogy attól a pillanattól kezdve X Y a bizonyos témában kijelölt kapcsolattartó, őt szíveskedjenek keresni. Ennek üzenet értéke lenne, nem csak a Nagymester felé, hanem a környező országok felé is. Ezután nem lehetne minket valamelyik ország alá besorolni, hanem külön kellene kezelni.
- 5) Az egyesület hivatalosan szervezhetne rendezvényeket, nemcsak a csikungosok számára, hanem a potenciális érdeklődök számára is. Részt vehetnénk más szervezők programjain, például egészségnapokon, amely mostanság nagy divat. Az ily módon szerzett bevételt is hivatalosan oszthatnánk el céljainknak megfelelően.
- 6) Bármelyik frissen vagy akár régebb végzett tanár vagy személyes tanítvány csatlakozhatna az egyesülethez. Mivel mindent új alapra kellene helyezni, hogy szakítsunk a múlt energiáival, illetve hogy megőrizzük a függetlenségünket, fontosnak tartanám, hogy nem egy már létező egyesületet használjunk erre a célra, hanem hozzunk létre egy teljesen újat. Az egyesületnek egységes megjelenéssel kell bírnia, ideértve a honlapot és adott esetben fórumot is. Nagyon fontosnak tartom, hogy a információinkat mindenki számára meg tudjuk küldeni, ne zárjunk ki senkit sem, úgy mint ahogy a facebook használatával tesszük. A fórum lehetőséget biztosít mindenkinek, hogy információkat kapjon, véleményét megossza. A honlaphoz kapcsolódik, több szinten szabályozható. Lehet mindenki számára elérhető nyilvános rész, ahol például a csikung tanfolyam iránt érdeklődök információt kaphatnak arról, hogy melyik csikung tanár tart tanfolyamot a környezetében. Lehet csak tagok részére fenntartott zárt fórumrész, illetve külön csak az elnökség részére hozzáférhető rész, ahol meg tudják vitatni a csikunggal kapcsolatos feladatokat. Természetesen, ha ez megvan meg lehet másokkal is osztani, de vigyázni kell, hogy mindig a honlap legyen az elsődleges információs és kommunikációs forrás.
- 7) Tudom, hogy az egyesület több költséggel, feladattal és főleg munkával jár, de éppen ez garantálja, hogy energiát fektetünk belé, egyfelé mozgunk a többség irányában, és tenni is kell, ahhoz hogy működjön. Nem tehetjük meg továbbá, hogy „megsértődünk” és hátat fordítunk tanártársainknak. Kötelez minket az együttműködésre, pont arra a dologra, amire most szerintem leginkább szükségünk van!