A tavasz a megújulás, az új élet szimbóluma. Minden évben már a február elseje körüli első teliholdkor megkezdjük az új esztendőt. Nem véletlenül tartják a kínaiak is ekkor az új év ünnepét.- Ha a természetet nézzük- ez a régi terhek, a megfáradt energiák leadásának ideje. A decemberi elengedések itt válnak teljessé. A napéjegyenlőség idején halad át a Nap az egyenlítőn. Ilyenkor a Nap horizont feletti íve, megegyezik a horizont alattival, tehát ebben az időben egyenlő hosszúak lesznek a nappalok és az éjszakák.
Ezt jelenti a napéjegyenlőség.
A tavaszi napéjegyenlőség ünnepét minden kultúrában megtalálhatjuk. Rituális tisztálkodás, böjt, a megfiatalodás jelképei kísérték. Az elvetendő magokat (tehát a termények gyökerét, alapját) ekkor megáldották. Ez a természeti anya - a később férjhez menő, még csak menyasszony - szűz aspektusának ünnepe, Brighid (St. Brigitta - keresztény) napja.
Csillagászati szempontból a tél végét március 21., a tavaszi napforduló jelenti. Ekkor kezdődik el előről a kozmikus ciklikusságot is jól mutatva az asztrológiai kör, a Kos jeggyel, haladva egészen a Halakig. Az asztrológiai évről ezért elmondható, hogy naptárunknál jóval nagyobb összhangban van az anyatermészettel.
A megújulási készség egyébként nélkülözhetetlen mindennapjaink során, munkában, karrierben, szerelemben, és egyáltalán az élet minden területén. A régmúlt eseményein, érzetein rágódni a jövőbetekintés helyett, minden alkalommal csak feszültséget szül, elveszi lendületünket. Ezért érdemes egy rítussal az előző évet lezárni, és frissülten nekifogni a nyíló virágok és a szerelem hónapjainak.
A március 21-ei időponthoz, vagyis a tavaszi napéjegyenlőséghez rengeteg történet, kulturális hagyomány és tudományos ismeret tartozik.
Sokan úgy gondolják, hogy a tavaszi ünnepköröket sok nép egyeztette a napéjegyenlőséghez, hiszen ekkor egyforma hosszú a nappal és az éjszaka - ezt már az ókori népek is megfigyelték.
Minden természetvallás megünnepli ezt a napot, amikor a Természet felébred hosszú téli álmából, a Föld újra termékennyé válik - elkezdődhet a vetés, az ültetés, kihajtanak az ősszel földbe rejtett magok. Ami most éled, annak gyümölcsét élvezhetjük később.
Mégis mit tehetünk, ha valamilyen szertartással meg szeretnénk ünnepelni a tavaszi napéjegyenlőséget?
A tavaszi napéjegyenlőség az egyensúlyt képviseli, egyforma mértékben van jelen a világosság és a sötétség. Életünk minden részletében erre törekszünk, mégis energetikailag nagyon ritkán van jelen a minket körülvevő természetben. Az egyészséget a kínai gyógyászatban az egyensúly szóval is lehet helyetesíteni.
Lencsemágia a bőségért, a biztonságért, és az egészségért
A hagyomány szerint négyszer kezdődik el az év az esztendő körén belül. E négy kezdet a tavasz, a nyár, az ősz, és a tél. Az eljövendő évszak a Nap fordulatával indul, vagyis úgynevezett napfordulati pontot ér el ekkor a Nap éves pályája során.
Tavasz kezdetekor a déli égboltról lép át az északira, miközben áthalad az égi egyenlítőn. Nyár kezdetén járásának legmagasabb pontját éri el az északi égbolton, majd újra dél felé fordul Napunk útja.
Ősz kezdetekor az északi égboltról lép át a déli égboltra, miközben újra áthalad az égi egyenlítőn, míg a tél kezdetén éri el járásának legmélyebb pontját (legalábbis az északi féltekéről nézve, mert délen, például Ausztráliában, ekkor jár a legmagasabban), majd útja újra észak felé fordul.
A fordulati napok az új kezdetek, s ekkor érdemes olyan varázslásokat, szertartásokat végezni, melyekkel az eljövendő évszakra kívánunk hatni. Az évszak utolsó napjain érdemes számvetést, összegzést készíteni az eddig megtett útról, s elvégzett feladatokról.
A „lencsemágia” egy igen jól működő szertartás, melyet érdemes családi, esetleg baráti körben is elvégezni, de természetesen egyedül is lehet. A Napforduló előtti utolsó napok egyikén beszerezzük a lencsét. Gyertyát gyújtunk, majd elkészítjük ízlés szerint például főzeléknek, (hús nélkül!) de úgy, hogy az étel készítése közben csend van, s belül arra vagyunk hangolva, hogy a most formálódó étel boldog bőséget, szeretetet, és fényt visz a sejtjeinkbe, így az étel elfogyasztása révén ezekkel feltöltődve mi is jobban bevonzzuk, bevarázsoljuk az életünkbe a boldog bőséget, a szeretetet, és a fényt. A lencséből a fordulat napján, majd az azt követő két napon is fogyasztunk hét kanálnyit.
Az első napon gyertyát gyújtunk, kimerjük a hét kanálnyi lencsét, s miközben elfogyasztjuk csak arra gondolunk, hogy ételünk boldog bőséget, és egészséget ad nekünk az anyag szintjén.
A második napon is gyertyát gyújtunk, kimerjük a tányérunkba a hét kanálnyi lencsét, s elfogyasztása közben csak arra gondolunk, ételünk fényt, és egészséget ad életünk lelki szintjeinek. Itt nem gondolunk bőségre!!!
A harmadik napon újra gyertyát gyújtunk az étkezés előtt, és miközben elköltjük a hét kanálnyi lencsét csak arra gondolunk, hogy ez az étel boldog bőséget, és fényt ad nekünk életünk szellemi szintjeire.
Ne feledjük, hogy ez nem étkezés, hanem szertartás! A gyertyát a szertartásunk végén lassan, gyertyakoppintóval, vagy kis pohárkával, esetleg gyűszűvel oltsuk el úgy, ahogyan a csillagos égbolt borul a Föld fölé napnyugta után. Ne csippentsük el, és főleg ne fújjuk el a gyertya lángját!
2016. március 20-án vasárnap, közép-európai idő szerint 5 óra 20 perckor veszi kezdetét a tavasz. (GMT.: 4.20)
Érdemes mindhárom szertartást a kelő Nap felé fordulva végezni! A szabadban végzett lencsemágiánál nem kell gyertyát gyújtanunk. Ha zárt térben tartjuk a szertartásunkat, akkor is érdemes a Nap felé fordulni, de ekkor szükséges a fény, a gyertya meggyújtása.
Az első étkezés legoptimálisabb ideje március 20-án vasárnap 5.20-kor lesz, de a délig terjedő időszak is megfelelő. Természetesen az asztal közepén lennie kell gyertyának.
A második napon, március 21-én hétfőn a hajnali, (Napkeltekor) és a délelőtti órák a legoptimálisabbak.
A harmadik napon, március 22-én kedden is a hajnali órák a legjobbak, de még a délelőtti időszak is megfelelő.
Akadályoztatás esetén se essünk kétségbe, mindhárom napon lehet akár délután is lencsét fogyasztani, (bár nem ez a legoptimálisabb) természetesen a Nap felé fordulva. A lényeg az, hogy ne maradjon ki a lencsemágia!
Már számtalan pozitív visszajelzés érkezett, hiszen évszakról – évszakra újra elküldjük a lencsemágiáról írott levelünket, így egyre többen tapasztalják meg ennek az egyszerű szertartásnak a csodáját. A titok az, hogy minél jobban jelen vagyunk az étkezések alatt annak a kevés gondolatnak, aminek ki kell töltenie a tudatunkat, annál jobban működik ez a „mágia”.
Áldás, és boldog bőség VAN e sorok olvasóján!