Judíttal először a gyömrői Hankó István Művészeti Központban találkoztam egy egészségnap alkalmából, ahol mind a ketten kiállítók voltunk. Aztán sokáig nem hozott össze a sors, míg 2021-ben nem találkoztunk újra. Mint kiderült, ugyanabba az irányba terelt az érdeklődésünk, azóta mindketten igyekszünk szellemi tanításokat és vezettetést alkalmazni a mindennapi életünkben.
Tekintsétek meg Judit képeit és ha elnyeri tetszéseteket, akkor az alábbi elérhetőségeken akár fel is vehetitek vele a kapcsolatot.
Judit elérhetőségei:
Hidvégi Judit vagyok, spirituális festőnek érzem magam.
Szellemi fejlődésem útját járom és festek
Elgondolkodtam…
Bármit csinálok éppen az életemben, közben folyamatosan képek jelennek meg a “lelki szemeim” előtt. Van hogy csak színek, formák, vagy érzések, melyeket a képeim útján kell közvetítenem felétek.
Majd amikor ecsettel a kezemben állok a vászon előtt és kinyitom az első doboz festéket, mintha egy varázs szelence lenne és kiárad belőle az a csoda energia, ami csillámporként hinti meg a teret, hogy egy másik dimenzióba kerülve megkezdhessem az alkotást.
Színek kerülnek a vászonra, azok a színek, amikre épp szüksége van a belső harmóniámnak. Gyönyörködöm az árnyalatokban, közben érzem, ahogy a csakráim nyílnak és átengedik az energiákat.
Kapcsolódom a Földdel és az Éggel, kapcsolódom az elemekkel.
Az általam megjelenített képek gyógyítanak, megoldásokat nyújtanak egy-egy megválaszolatlan témában, előbbre visznek a szellemi fejlődés nívóján, vagy “csak” energiával töltenek fel, melyek inspirálnak, erőt adnak a saját korlátok átlépésében, ezáltal tért nyer a tiszta lehetségesség megnyilvánulása és olyan élmények átélése következhet be, melyek a képzeletet bőven felülmúlják.
A színek, formák harmóniába hoznak, érzem a Test-Lélek-Szellem komplexum Egységbe rendeződését.
Festményeimen keresztül adok lehetőséget Neked, hogy Te is át tudd élni eme transzformáló Utazást.